Communitas IFJ-24/3-0407

Pár év kihagyás után, a Zajzoni Rab István Középiskola Diáktanácsa újra megszervezte a Mozgóversenyt megyei szinten, melyre 2024. április 20-án került sor. A verseny témája az első világháború volt, főhelyszíne pedig a Barcasági Csángó Alapítvány.

A versenyzők 8 próbán vettek részt, melyet a diáktanács, illetve Dr. Kovács Lehel István állított össze. Az első feladat a kahoot volt, mely már hagyománnyá vált a Mozgóversenyeken. Meglepődésünkre, a csapatok nagyon felkészültek voltak, hisz szinte minden kérdésre tudták a választ. Ezt követte a staféta, amely 5 általános kérdéssel kezdődött a Mozgóversenyről. Miután minden csapattag helyesen válaszolt a kérdésre végigmentek az akadályon, majd a végén egy pisztoly segítségével le kellett lőjjenek 5 üdítős dobozt. Ezután következett a szabadulószoba, melyet Dr. Kovács Lehel István állított össze. A szabadulószoba a témához kapcsolódott és minden csapat sikeresen kiszabadult belőle. A negyedik próba a Hosszúfalusi Alszegi temetőben zajlott, ahol a csapatok rejtélyesen kellett megtalálják az első világháborúban elhunyt hősöket. A Piroska Panzióba versenyzőinket egy kincskeresésre hívtuk, ezután a megtalált képet kellett felismerjék, majd a hátán lévő adományokból egy receptet kellett összeállítaniuk. A csatatér további helyszíne a Petőfi szobor volt, ahol a versenyzők egy levelet kellett írjanak az akkori hősökhöz hasonlóan. A verseny utolsó állomása a George Moroianu Középiskolában játszódott, ahol a versenyzők két megméretettésen vettek részt. Először is, a korházi szobában kellett ellássák megsérült társaikat majd átszállítsák őket egy bíztonságos helyre. A másik feladat egy népdal eléneklése volt, különböző zenestílusokban. Szívből reméljük, hogy a versenyzők ezen feladatok közben nem csak egy élménnyel, hanem sok tudással is gazdagodtak. A verseny végezetével, a résztvevők, a napot egy közös ebéddel majd az eredményhírdetéssel zárták.

A nagyok(IX-XII) kategoriájban első díjat kapott a Zajzoni Rab István Középiskola, az Áprily Lajos Főgimnázium, illetve a bukaresti Ady Endre liceum csapata, az Oli és a csajok, melynek tagjai Sebestyén Anita, Gábor Olivér, Gödri Blanka,Gires-Albert Kriszta és Farkas Izabella. Második díjban részesült a Zajzoni Rab István és az Áprily Lajos Főgimnázium csapata, Reltihobor icán, melynek tagjai Gombás Csongor, Kiss Vadony, Gombás Sándor, Miklós László és Gödri István. Harmadik díjban részesült az Áprily Lajos Főgimnazium csapata, a Dunántúli vitézek, melynek tagjai Islik Mihály,Vetró Balázs,Korodi Noémi,Gecse Renáta és Iámbor Szilárd.

A kicsik (VI-VIII) kategoriájban első díjat kapott az Áprily Lajos Főgimnazium, illetve a 15-ös Általános Iskola csapata, a Muskétások, melynek tagjai Fenesi Evelin, Dragoiu Ivett, Bontea Timea, Dobai Kinga és Sucui Mónika. Második díjban részesült az Áprily Lajos Főgimnazium csapata, az F. K., melynek tagjai Fabich Károly, Gábor András, Pușcașu Julia-Andreea, Kővári Kira-Karina és Tudor Rebeka. Harmadik díjban részesült a George Moroianu Középiskola csapata, a Lábujjkák, melynek tagjai Csabai Abigél, Csabai Botond, Csiki Csinszka, Csukás Emese és Bacsó Karola.

A verseny sikeresnek és eredményesnek bizonyult, ezt bizonyítják a visszajelzések:
A Mozgóverseny egy nagyon érdekes élmény, abban az értelemben, hogy nem csak átlagos vetélkedő, ennél sokkal több. Nem csak az elméleti tudást kérték számon, mert egy szöveget bárki be tud magolni, itt nagyon fontos volt a kreativitás, a leleményesség és a probléma megoldó képesség. És ez az egész történelmünk egyik legmeghatározóbb eseményébe, az első világháború keretébe volt foglalva. Így ki lehet jelenteni, hogy mindenki haza ment valami értékessel, akár ért el helyezést, akár nem.”

Nagyon jól telt. Tanulság volt számunkra, hogy fejlesztenünk kéne a figyelmünket.”

Az idei mozgóverseny remek alkalom volt arra, hogy megemlékezzünk történelmünk egyik felejthetetlen eseményéról, az I. világháborúról. A játékokon való részvételek szórakoztatóak és egyben tanulságosak is voltak, a rájuk való készülódést is beleértve. Az ide-oda szaladgálás fokozta a hangulatot. Jólesett a mozgás is. Jó volt barátainkkal és ismerős arcokkal együtt tölteni ezt a pár órát.”

Szerintünk a Mozgóverseny jó volt, de voltak helyek ahol sok anyagot kértek. A versenyt meg másképpen képzeltuk el, de finom volt a tokány.”

Köszönettel tartozunk támogatóinknak és partnereinknek. Támogatóink: Communitas Alapítvány, DiszTipo Kft., Yurta Kft., UnicSpot Kft., Paprika Kft., Dencopan Kft., Multitech Kft., Naturalis Kft., Zizin Kft., Buda Anna magánszemély, Türkösi- Bácsfalusi- és Pürkereci Evangélikus Egyházkösségek, Nomad Kft., Cinema One Brassó, Prázsmári GoKard pálya és a PuzzlePunks Escape Rooms Brassó. Partnereink: Barcasági Csángó Alapítvány, Zajzoni Rab István Középiskola, George Moroianu Középiskola, Hétfalusi Magyar Ifjúségi Klub, Piroska Panzió, Alszegi Evangélikus Egyházkösség.

A Mozgóverseny célja a csapatmunka és a nemzeti értékek elmélyítése. Úgy érezzük, hogy sikerült elérni ezt a célt, hisz a IX. Mozgóverseny több mint 120 személyt mozgatott meg.

Ugyanakkor nagy köszönet jár a szervező csapatnak, a résztvevő tanároknak és minden egyes résztvevőnek, támogatónak és partnernek.

 

Köszönjük a támogatást!
Hajdu Anett
programfelelős