Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. - IFJ-KP-1-2017/1-000219-VAL-ELS/001

A Barcasági Csángó Egyesület a négyfalusi Zajzoni Rab István Középiskola háttérintézete. Az egyesület részt vesz az iskola életében, mint támogató és program szervező, valamint koordinálja az iskolában működő diák tanács munkáját is. A két intézmény munkája szorosan összefügg, s ameddig az iskola a diákokat a formális tanításban részesíti, az egyesület igyekezik segítséget nyújtani az informális oktatásban. Nyomon követi és koordinálja a diák tanács működését, valamint díjazza az osztályok önálló, önkéntes, közösségépítő tevékenységét. Az elmúlt 3 évben kiosztásra került az Osztályszellem díj, mely a legtevékenyebb, legösszetartóbb, legtöbb önkéntes munkát vállaló osztályt díjazta. A díj egy-egy csapatépítő osztálykirándulás. Pályázatunk által, amelyet a Bethlen Gábor Alapkezlő Zrt. támogatott 700.000 foronttal, 15-18 éves diák számára biztosítottunk önképző és csapatépítő tevékenységeket. A táborokban résztvevő diákok a diák tanács diákjai illetve az osztályszellem díjat megnyerő osztály diákjai voltak. Összesen 46 diáknak adtuk meg a lehetőség, hogy olyan tevékenységeken vegyen részt, ahol személyiség fejlesztő, önismereti, csapatépítő és szervezői adottságait fejlessze. A közösségi munkában részt vállaló diákok díjazása, olyan jutalom, amely tovább sarkalja őket a kiváló, eredményes munka bevállalására. A program legnagyobb nyeresége pedig az, hogy tapasztalt, kiegyensúlyozót, lendületes egyéneket nyerünk a közösségi munkák kivitelezésére. Jelen program komoly befektetés a közösségünk jövőjében. A tevékenységeket szakképzet csapatépítő szervezetek biztosították. Három felvonásban valósultak meg a tevékenységek: 2017 szeptember 29 - október 1 Szovátán, 2017. október 13 - 15 között Csíkrákoson, valamint 2017. november 19-21 Tusnádon és Négyfaluban. A szovátai és a csíkrákosi képzés az aktívan tevékenykedő osztályok diákjainak nyújtott tovább fejlődési lehetőséget, a tusnádi - nyégyfalusi képzés pedig a diáktanács diákjait okította és készítette fel az eredményesebb szervezés, tervezés, pályázás és kivitelezés terén. Ugyanakkor mindannyian részsültek személyiség fejlesztő képzésben, valamit részük volt kikapcsolódásban és szórakozásban is. A helyi közösségnek nagy szüksége van új, tapasztalt egyénekre, akik hajlandóak önkéntesen közösségi munkát végezni.

A diákok beszámolói a következő linken olvashatók: http://barcasagicsangoalapitvany.ro/hu/az-ifjusag-kozossegepito-munkajan...